2013. május 12., vasárnap

~ Tőlem - Neked ~


Hol lehetsz és mit csinálsz..? T_T Nem kéne ezen gondolkodnom, de tegnap veled álmodtam..
Ami nagyon nagy hiba. Sikerülne teljesen elfelejtenem téged ha nem lennének rólad álmaim és a kis rajzocska a füzetemben nem emlékeztetne az utolsó napunkra.
Azt hiszem hiányzol .. erre nem döbbentem rá addig amíg Dsaenggel nem beszélgettem egyik reggel és meg nem kérdezte tőlem. 
Szeretnélek elfelejteni.. mert ez így csak fáj.. nagyon fáj.Te elfelejtettél már engem..? Hiszen már nem is keresel.. 

2013. március 17., vasárnap

Kira Londonban part 3

Good eveniing minna x3
Ma már jó napom volt x3 Reggel elmentünk vásárolni és mire háromszor végigjártuk sikerült döntenem, hogy mit szeretnék U.U Terveim között volt egy fehér kabáááát, amit találtam is x3 Aztán láttam egy sort amin nagyon sok menő pulcsi volt, ott 10 perc döntésképtelenség után megállapodtam kettőnél. Egy kék és egy szürke, mind a kettő jó bő, buggyos. *-* I like iiiit *-* Aztán vettünk a családnak és a barátoknak pár ajándékot. És mivel az én esernyőmet már első nap megöltem, gondoltam beújítok egyel, mivel ha még egy full esős napot sapkában és pici kapucniban kell eltöltenem megbuggyanok. Úgyhogy vettem egy széép színeset :3 Utána elmentünk Tower Bridge-hez, csináltunk pár fotót aztán egy KFC-ben megebédeltünk. Nekem és Bronak már kicsit fájt  a hátunk, úgy hogy kisírtuk hogy jöjjünk vissza a szállásra és pihenjünk kicsit. Lepakoltuk a cuccokat, ittunk egy kávét, kicsit néztük a tévét, Kira beszélt az uracskájával és megint útra keltünk. ^^ És ami nagyon durva hogy St. Patric nap van és mindenki zöld, lóherés kalapokban és ruhákban járnak. Nagyon hangosak és előfordul hogy hangosan énekelnek is. :o nagyon durvák. Elmentünk a Science Museumba, ami nagyon menőőő :o Voltak benne űrhajóók, rakétáák, repülőők, autóók, emberi testes okosságok meg mindeen :o Tetszett ^^ A másik múzeumra ami mellette volt már nem volt idő, mert 6-kor zárnak ezek a helyek. Úgyhogy bro vett magának valamit és elmentünk a Piccadili részhez és bementünk egy étterembe. Lassan visszajöttünk és most gondolkozok milyen taktikával kéne elmenni fürdeni hogy ne lássák a csupasz lábikómat >_<
Oh! És ma Jeremy hódított. Egy csomóan lefotózták az én drága cipellőmet és csomóan megkérdezték hogy én hol találtam ilyet és milyen menőő x3 

2013. március 16., szombat

Kira Londonban Part 2

Hey everybooody ~
Nyahh Kira ma jó korán kelt, hogy rendet tudjon rakni a KIS szobánkban, mert tegnap olyan agyfaszosak voltunk hogy csak mindent szétdobáltunk és lefeküdtünk aludni. Aztán mivel még bátyó aludt kisminkeltem magam és csináltam kávét. Vagyis próbáltam.. de a víz melegítésénél tovább nem jutottam mert megjelentek anyuék az ajtóban és lementünk reggelizni. A hamika úúúgy-ahogy fini volt csak nagyon sokan voltak, így gyorsan elfogytak a hamik és kellett várni az utánpótlásra. Utána még ici-picit beszélgethettem az uracskámmal, de máris indulhattunk tovább. 12-kor táncikálhattam attól nagyon jól éreztem magam, aztán elmentünk megnézni a British Muzeumot, ott megnéztük a Keleti és az Egyiptomi részt, mert csak arra volt időnk. Utána Observatorium-ba (ami most se tudom mi az Isten volt, én csak mentem ahova  vittek ^^") Ott nem éreztem jól magam. Esett az eső egész nap és még a szél is fújt. És mivel reggel jöttem rá, hogy csak egy darab pulcsit hoztam, ami ráadásul bő, így nem tudok fölé kabátot venni, nagyon fáztam. Ezután elmentünk venni valami kis hamit egy boltban, ooolyan 4 óra körül ^^" ehehe~ Kirus vett magának egy szendőt, szőlőlevet és valami nem is tudom micsodát. Olyan .. massza szerű izé volt ami almás-fahéjas ízű volt.. amúgy nem volt rossz, csak Magyarországon ilyen nem nagyon van így nem szoktam hozzá az állagához ^^" Aztán broval becsüccsentünk a szobánkba és miközben elfogyasztottuk a kis ebédünket ééén laptopoztam, beszéltem Ommával és az uracskámmal, de a lökött pont akkor jött fel amikor nekem már lassan mennem kellett. U.U omo~ Anya megakart nézni valami .. Soho városnegyedet, ahol sok a kirakat és iszogathatunk. Sook metrozással el is jutottunk oda. Egyébként itt nagyon tettszik a metro. :o nagyon tiszta minden és szépen ki van építve. Minden kis járat alagút szerű és kis kártyákkal tudsz közlekedni. A bliccelés itt lehetetlen. Aztán anya talált egy.. khöm.. kocsmát ahova be kellett mennünk hogy ők iszogathassanak.. pedig én az elején leközöltem hogy kocsmába itt be nem teszem a lábam. Plusszba hogy egy naaagy fekete fazon elkérte a személyimet.. most komolyan T_T nem nézek ki nagykorúnak? T.T brühühü ~ De ők iszogattak.. én pedig inkább kint vártam. Amúgy sem szeretek kis helyeken lenni. Aztán vacsi idő lett és kerestünk egy pizzériát. Broval megfeleztünk egy pizzát mert annyira mi nem voltunk éhesek. Én lassan eleszegettem, de közben olyan szomi számok mentek hogy bedepisedtem T.T már pityeregni is majdnem elkezdtem, de aztán mégsem. Hazafele még jobban fáztam és megint kicsit elkezdett szemerkélni az eső. De elkezdtem zenét hallgatni és attól kicsit jobban lettem ^^ Most itt vagyok, már lefürödtem és ma senki sem látta meg a pizsimet ˇ.ˇmost büszke vagyok. Még egy darabig fent leszünk broval, talán nézek valami filmet és lefekszünk aludni, mert holnap korán kelünk mert Kira napja lesz és kivásárolom az összes bánatom ˇ.ˇ Előre megfontolt céljaim vannaaaaaak~ 

2013. március 15., péntek

London part 1

Hey minna!
Kira Londonban van. Most jelenleg nem érzi jól magát. Nagyon fáradt, fáj a hasa és nem tettszik neki a szálloda. Meg az idő sem ..
A repüléssel nem volt semmi gond még előbb is érkeztünk meg. Már akkor esett az eső. Aztán leszálltunk a gépről és kerestünk egy standot ahol a buszjegyet lehet venni. Daddy és bátyó meg is vették majd elkezdtük keresni a kijelölt buszt. Majd anya felriadt, hogy mégis hol van a bőrönd. Ugyanis amíg mi vártunk letettük egy sarokba, és miután a fiúk végeztek, szépen ott felejtettük. Úgyhogy Kira mint a nyúl elkezdett vissza szaladni. Meg is találtam a kószáló bőröndöt kettő darab fegyveres rendőr kíséretében, akik mosolyogva helyreráztak, hogy nem kéne máskor egyedül hagyni és jobban kéne figyelnem rá. Majd a lelkemre kötötték hogy ez ne forduljon előre még egyszer. Ezután felszálltunk a buszra és durván 2 óra múlva meg is érkezünk, majd metróztunk egyet. Aztán itt lettünk a hotelnél ahol kis problémával és adminisztráció után feljöhettünk a szobánkba. Ami nagyon nagyon kicsike.. A tesómmal vagyok egy szobában, ahol van két ágy, közötte 60 cm hely. Egy tv, egy szekrény egy asztal és egy kisebb csap. És ennyi. Egy szintel feljebb anya és apa és a fürdő. FÜRDŐ! Ha mosakodnom kell egy egész szintet kel fel mennem.. Ráadásul a kamerák látják .. tök jó.. egy szál pólóban fogok rohangálni reggelente és ők meg látják.. Szeretnék most hazamenni és az uracskámhoz bújni T__T legyen már szerda T__T 

2012. augusztus 24., péntek

Kira bocsánatkérő képecskéi T.T Brüüü

2012. augusztus 16., csütörtök


Alloha mindenki ^o^ Korán van és álmos vagyok ToT De a cél érdekében bármit, Kira végre megy pancsolni *o* Fincsa Velencei tavacska ^o^ 
De ha már tavacska, tegnap Kira meglepte Ayumi-chant és megláthatta a nagyon szépséges Koi halas tavacskáját Ayuminak *o* Lett is egy halacskám, Nobu. Nagyon széép :3 
És amiért meglepte: ㅋㅋㅋ Mert Kira gonosz és már rég csinált Ayumival gonoszságot Aishiteru xD 
De jó voltˇoˇ És találkoztam Ommával is *o* Ommát is szeretem x3  ~ nyahahaha ~ 
Na mit mondjak még? Semmit .. Álmos vagyok ..  megyek készülődni ^^"


2012. július 13., péntek

News *-*

Ahoy! Élek ám nem kell félni .. ^^ /Kirusom ez szép kis mese lesz/

Aaaanyi meg aaaanyi mindent tudok mesélni hogy csak na =P

Kezdjük ott hogy túléltem az érettségit.. 4/5 részben érett vagyok még októberben kelleni fog a töri de segáz meglesz ;) Emiatt nem aggódok. 
29.én boltunk Annával ZP ben egy feeeergeteges 30y koncerten. IMÁDOM *-* 30y koncin voltam eddig a legtöbbször de még egyszer sem csalódtam. Mindig eszméletlen a hangulat. Tombolás tánci meg minden ami jó .. és szerencsére sikerült megúsznunk a fotóst csak egy olyan kép van ahol a tömegben éppen hogy csak látni a buksimat =D 

Jaa majdnem elfelejtettem egyik este fél 10 kor betoppantam Atas háza elé és közöltem fele telefonon hogy kap 2 percet lejönni ^^ És jött is .. Ezer éve nem láttam nagyon jót beszélgettünk és nagyon örültem neki hogy fel tudtam vidítani és láttam sokat nevetni .. igen, ez nekem fontos. Ja és tollasoztunk hajnali negyed 1 ig, majd kikísért a buszmegállóba ahol a rendőrök megbámultak minket a tollasütők miatt mert nem tudták beazonosítani hogy mi az Atas kezében xD Nevetséges... egy szerencsétlen tollasütő miatt kell megélnem azt hogy a rendőrök velem foglalkoznak >< Éjszakai buszon meg volt 2 csávesz enyhén ittasan jegy nélkül és majdnem összeverekedtek az ellenőrrel, de volt egy civil rendőr a buszon és letessékelte őket.. Eléggé megijedtem hogy mi lesz ott =/
4.én szerdán elutaztam Fonyódra táborba .. Úúristen de jó is volt *-* Átruccantunk Annával Zamárdiba ahol ettünk színes tölcsérből after eight-es fagyit és csak 140Ft volt egy gombóc *-* Meg alkottunk volt valami forgó lapocska és nyomhattuk rá a festéket és ilyen értelmetlen paca lett belőle, de legalább mi csináltuk xP
Vitorláztunk is valamelyik nap valamint voltunk egy diszkó hajón is. Nagyon komoly o_O 
Véégül most úgy néz ki a helyzet hogy kedden hazamentek a többiek innen én pedig itt maradtam mint alkalmazott takarító =D Sose gondoltam volna hogy ez lesz a vége, de nagyon örülök neki. Nagyon szeretek itt lenni Fonyódon, közel a part és még az itteni társaság is nagyon rendes.. mint egy kis család *-* Imádom őket =$ 
Mindezek mellett megvan  a magam kis nyűge, baja, de arról nem szeretnék beszélni nem akarok foglalkozni vele csak jól érezni magam és jól csinálni azt amit kell ^^

U.I.:Vigyázz magadra Kirusom! Jó legyél és szeptemberben találkozunk! Szeretés <3