Yeey =$

Kiirusom drága.. elbúcsúztatsz.. de minek hisz itt leszek neked.. illetve nem itt de számíthatsz rám ^^ Talizunk majd sookat soookat sulin kívül és ott leszek a szalagavatódon /már ha meghívsz xP/ Szóóval banzájozunk nagyon .. megyünk locspocs meg zene-bona lendre meg ilyenek .. jaaaa igeeen shoppingóóni! *-*
Szeeeretlek Teee! <3

Amúúúgy elterveztem hogy a hosszú hétvégémet rááldozom a tanulásra.. dee ebből az lett hogy a munkának szenteltem ezeket a napokat xD Szóóval szupi.. semmit nem tanultam és egy hét múlva érettségi >< Áááh megbukok.. sőőt.. kitudja.. lehet nem is enged az igazgató megérni x'DD Száánalom Noh.. ennyike .. Pusza <3

Kira desuuu x3

Pancsoló Kira

Itt a csodálatos Kira leader*.* Aki nyarat szeretne már és medencét és nyaraláást*.* 
Csak lenne már vége az iskolának ╥﹏╥ 
Vagy legalább szombat^^" amikor Kira túl van a szerdán, a ballagáson és nem kell majd elbúcsúztatnia a Dodyékat ╥﹏╥. 
De most komolyan... miért pont nekem keeell? ╥﹏╥  ~ Sírni fogok ~ ︶︹︺

 

 

Ayumi beszámoló^^

Igazából azt sem tudom hol kezdjem..vagy hogy eltudom-e mondani úgy a történteket, hogy legalább egy töredéke átjöhessen az olvasóknak.

Pénteki napra esett a jegyek rendelésének napja. Egész nap görcsölt a hasam, hogy sikerül-e.Iskolába kellett mennem, de amikor 9et ütött az óra, már fent voltam a gép teremben, rendelésre készen. Tapasztalatból tudtam, hogy nagyon hamar kell cselekednem, mert egy ilyen nagy eseményre már 8 perc alatt elkelnek a jegyek. Én akkor még azon imádkoztam, hogy legalább fél óránk legyen.

10kor elkezdődött a jegyárusítás. Természetből dolgozatot kellett volna írnom, de egy szó nélkül elmentem óráról. Egyik kezemben telefon, másikban a kártya az adatokkal, a chat és a valuta készen, a honlap is. Nem ment minden zökkenőmentesen, a oldal sokszor lefagyott, az adatok nem voltak jók, ráadásul az egész angol MAC gépen zajlott. Már majdnem feladtam az egészet, olyan stresszes voltam és ideges. Amikor már egy órája szenvedtem, felváltva hívtam anyut és aput, hogy mit csináljak, úgy gondoltam, még egyszer megpróbálom. Akkor már másfél órája szenvedtem, meg is voltam lepve hogy még lehet rendelni, de csoda történt és megcsináltam. két „J” szektoros jegyet osztottak, közvetlenül az óriás kivetítő előtt.. Azt gondoltam ezek után már semmi sem állíthat meg minket, hisz aznap este már a kezemben voltak a jegyek.

A hetek boldogan teltek, ugyan voltak buktatók, és komolyabb pénzügyi gondok, de egyszer sem fordult meg a fejünkben, hogy feladnánk.

Nem tehettük.

Végül 1 nappal a koncert előtt elindultunk Párizsba. Többi ELFtársunk már ott várt minket. Borzasztóan félek a repüléstől és ha egy mód lenne rá, biztos nem ültem volna fel rá. De megtettem, és egész úton azon imádkoztam hogy éljem túl a koncertig.

Amikor megérkeztünk, nagyon borús, rossz idő volt. Ahhoz képest, hogy mennyit idegeskedtünk azon, hogy pl megtaláljuk a buszt, vagy hogy odaérjünk a szállásra, minden simán ment. Buszra szálltunk és másfél órát utaztunk a Port Mallotra, ami gyakorlatilag olyan, mint nálunk a Blaha. Taxit rendeltünk, ami egyenesen a szálláshoz vitt mindet. vicces volt, a csaj nem beszélt csak pár szót angolul, és activitizve próbálta nekünk elmagyarázni hogy vigyázzunk az értékeinkre, mert eléggé veszélyes helyre érkeztünk. Lepakoltunk, és a kicsit sem szimpatikus szállodából szabadulva felfedező útra indultunk. Egyszer már voltam Párizsban még 6.ban a sulival, és akkor valahogy megragadott szépsége, rendezettsége. Nem tudom, mi történt 5 év alatt, de számomra teljesen megváltozott. Persze a ködös, esős idő még szomorúbbá tette a helyet, de mindenhol színes bőrűek járkáltak, bámuló szemekkel, minden koszos volt. Nem túlzok, 1 db szőke nővel nem találkoztam a 3 nap alatt, csak a koncerten.. a közlekedés még egy érdekes tapasztalat. Franciaországban ugyanis, ha csak nem piros a lámpa vagy nem vagy már az út közepén,percekig várhatsz hogy át engedjenek a zebrán. Persze ez is csak az én meglátásom, szeretem Párizst még most is. viszont kicsit csalódott voltam. Mondjuk a hely sem volt megfelelő a turistáskodásra, nem is azért mentünk.

Este megéreztek barátnőink és megbeszéltük, hogy holnap korán kelünk, és nekivágunk a kínai negyednek. Ott ugyanis, van egy tai you nevű kpop bolt, ahol khm...feltétlen vásárolni valónk volt. Másnap jól elaludtunk, és 20 percig kellett győzködnöm anyunkat, hogy engedjen el minket a csajokkal..lassan 18 leszek, és 8 lánnyal, akiknek többsége lassan 21, igazán nem lehetne gond. Sikeresen elindultunk EGYEDÜL, és Zaku vezetésével, pöpecül el metróztunk a célunkig. A legjobb társaság, akikkel valaha utaztam.A metrónak is szintén piros pont jár.

Ki lehet találni mi következett amikor megérkeztünk a kínai negyedbe. 5 percenként kellett megállni, mert valaki riasztotta egy szimpatikus ázsiai pasi jelenlétét. Nehezen, de megtaláltuk a boltot. Első benyomás? OMFG. Nem fangörcsöltünk mint a legtöbb csajszi aki velünk együtt jött be de azért vinnyogtunk eleget, főleg hogy az óriás plazma tv kb kiszúrja a szemed, a benne zenélő kpop mv-ktől pedig táncolni és énekelni lenne kedved.( ami meg is volt;)) Kb másfél órát lehettünk bent, a választék hatalmas volt, fancuccok minden mennyiségben. Telepakolva, elégedetten, kis sujus lightstickekkel villogva indultunk vissza a szállásra hogy készülődjünk.

Engem hajvasalás közben ért utol a tudat, hogy 4 óra van még hátra..Visszagondoltam, amikor még 4 hete vártam rájuk.. Egészen addig csak beszéltünk róla hogy milyen jó lesz, viszont senki sem tudta feldolgozni a tényt, hogy ez valós dolog. Emlékszem amikor megremegett a kezem, és belenéztem a tükörbe, filmbe illő jelenet lett volna. Már rajtam volt a zafír ruhám, a kiegészítőim, a kék körömlakk és szemfesték, és bámultam magam. Tudatosult bennem, hogy miért öltöztem fel így. Akkor voltak az első könnyeim aznap.

 Amikor megérkeztünk, már láttuk hogy jó helyen járunk. Követtük a zafír szerelésben mosolygó embereket, és egy borzasztó hosszú sorhoz érkeztünk. Mindenhol közülünk való emberek. Képzeljük el, hogy egy olyan családod van akikről tudod hogy léteznek, de életedben először ott találkoztok. Habár nem értitek egymást és mind különböztök, egy álom és egy szenvedély közös bennetek, és ez valahogy lelkileg összeköt titeket, és megszünteti a korlátokat. Sok lelkes fan osztogatott dolgokat, pl we love you super junior-os táblácskákat, szülinapi köszöntőket, és fehér világító botokat, Leeteuk solojához.

Párszor azok a trollok kidugták a fejüket az ablakon, és olyankor mindenki sikított, felemelték hazájuk zászlaját hogy lássák, "mi itt is szeretünk titeket". Mi a magyar ELFeket képviseltük,11en voltunk .(később kiderült még 2 lány jött)

Lassan rendeződtek a sorok, és egy vita nélkül, kis lökdösődéssel ugyan, de megindult a sor. Nagyjából az elején voltunk. Amikor átjutottunk egy nagy darab néger férfin, még csak a táska turkász állt köztünk és a bejárat között. Megvártuk egymást és majd mint a hülyék, csatakiáltással vegyített sikoltozással rohamoztuk meg a bejáratot. A csarnok hatalmas volt, a szívünk pedig majd kiugrott a helyéről. Mindenkinek külön kellett válnia, mert a jegyek külön helyekre szóltak.

Én elkönyveltem a helyünket a sorsnak, ugyanis nem lehetett tudni hova sorsol ki a gép amikor megvettük a jegyeket. Tökéletes volt a kilátás. Kis csajszi kísért minket a helyünkre, közvetlenül az óriás kivetítő alá, a színpad széléhez. Laurával leültünk egymás mellé, és egy percre megálltunk. Nem mondtunk semmit csak élveztük a pillanatot, a tökéletes elégedettséget és biztonságot hogy nincs több probléma, mert innen már csak várni kell. Hirtelen eltörött bennem valami és hangosan zokogni kezdtem. összekuporogtam, nem érdekelt ki látja könnyeim, abban a pillanatban minden lényegtelennek tűnt.  Régi jó számaik mentek háttérzenének, és nem bírtunk magunkkal, nekiálltunk hullámozni, az üléseket kapartuk idegünkben.

Lassan az utolsó koncertezők is beestek, és hirtelen....Elaludtak a fények.Őrült sikítozás és dörömbölés keletkezett, egy pillanattal később az ezernyi sapphire fénnyel voltam betelve. Én is ragyogtam. Képeken is gyönyörűnek nézett ki de élőben...

Amikor a fények a sötétségben vibrálnak, mozognak, mint az igazi hullámok..Ezért nevezik zafír tengernek, és én a része lehettem..hihetetlen érzés volt.

Majd a sikítozáson keresztül meghallottuk az első szám bevezetőjét, a super mant. Innen már nincs visszaút, gondoltam. És a színpadból lassan kiemelkedett 9 vékony alak. Egészen addig, amíg előrébb nem jöttek, és a kivetítőn meg nem jelent az arcuk, nem mertem elhinni hogy ők azok. Akik az én szememben hősök, akik 5 évvel ezelőtt csak azzal, hogy léteznek a legnagyobb boldogság hozták el az életemben, aki lényükkel megváltoztatták a világnézetem, és vele együtt engem is. De még mindig nem fogtam fel teljesen. Együtt örjöngtem a tömeggel, ráztam a fénybotom, és ordítottam a szöveget. De még csak alakokat láttam és bár tudtam hogy kik, nem tértem magamhoz a sokkból. Az első felismerés azért arcon csapott: gyönyörűek. Sokkal szebbek, mint a képernyőn keresztül.

A szám véget ért, és a tagok felsorakoztak a színpadra. És akkor megszólalt Leeteuk. Bemutatkozott, és bemutatta a csapatot is. Amikor aztán elékezett a szokásos Super Junio-oyo-s bemutatkozás, ismét elsírtam magam. Mert meghallottam a hangjukat. Eddig is hallottam persze, de ez igazi volt, közvetlen, és élő..Már elhittem, ŐK azok. Emberek, akik beszélnek. Ez viccesen hangozhat de akkor ezt gondoltam. Tényleg nem érzéki csalódás, ezek a kis bolondos, örök gyerek férfiak tényleg ott voltak tőlem nem messze, és hangjukkal betöltötték a csarnokot, eljutott tudatomig, és a szívemig. Leírhatatlanul boldog voltam. Lassan állni is elfelejtettem, egy olyan "gyönyört" éltem át akkor hogy le kellett ülnöm. Könnyeken keresztül néztem a kivetítőt, figyeltem minden egyet mozdulatukat, arcukon minden mimikát, mint akit transzba ejtettek. Ott ültem, és bámultam. Végre felfogtam. És ilyet sose éreztem az előtt. Leírhatatlan boldogságot és teljes lelki békét. Onnantól kezdve összeszedtem magam, és újult erővel akartam minden percét kiélvezni ennek az isten adta csodának.

Színvonalas koncertet adtak elő nekünk, ahogy azt megszoktuk tőlük. Hullámvölgyekkel, érzelmekkel, komoly és komolytalan momentumokkal. Amit sose felejtek el, az Teuk mosolya. Amikor töki mondott valamit és zavarba jött, elmosolyodott és elfordította a fejét. azon kívül, hogy hihetetlen aranyos volt és azonnal elpirultam hírtelen olyan nevethetnékem lett, hogy leírni nemtudom. Köztudott tény, hogy amikor ők vidámak, mi is azok vagyunk. Amikor sírnak, mi is sírunk. de ha ott van előtted,és te magad látod ahogy mosolyog, olyan kisugárzást áraszt, hogy neked is kell..Én ott toporzékoltam és "Kyáááá"-ztam helyben. képernyőn keresztül ismeri mindenki az érzést próbáljátok el ezt az érzést elképzelni élőben.

Majd jópár VRC-n túl esve(akkor kicsit észhez tértünk és le tudtunk ülni) jöttek a solo-k. Nem szeretném sorolni micsoda előadásokat kaptunk, mindenki megmutatta mit tud és mindenki kapott pár percet, hogy ismét megismerjük.Ezúttal valóságosan. Teuki rózsákat osztogatott, mi pedig tökélyre vittük a projectet, mindenki felkapcsolta a fehér lightsticket is.(katonaságba megy, és így búcsúztattuk, az angyali színével) Kyu magával veszekedett, Ryeowook nagyfiúskodott, Hyuk próbált valami érthetőt összenyögni franciául és egómanusozott, ami persze ismét komédiává vált. Siwon ismét hitet térített, hiába vallja magát kereszténynek, ilyenkor csak azt bizonyítja hogy egyetlen istenünk ő maga. Sungmin becsajozott, és Yesung...Ott volt még egy érzelmi mélypont. Olyan gyönyörűen előadta a soloját, és olyan tökéletes csönd volt közben, hogy még most is hallom a hangját.. A szívemig hatolt vele, könnyeket csalt a szemembe, és akaratlanul ringatóztam. Nem csak én, az egész csarnok mintha egy bölcsőben lettünk volna, mindenki kis fényével együtt mozdult. A végét alig tudta befejezni, mert ő is bekönnyezett. Látszott az arcán a boldogság.

Ezután a VRC alatt mindenki rendbe szedte magát, és elkezdődött a totális partyhard feeling. Pajama party, doremi, oppa oppa, beöltözős részek, és fanservice minden mennyiségben. Hihetetlen volt és olyan kisugárzásuk van, olyan profin elő tudtak adni, hogy amikor nekikezdenek ugrálni mint a kis kölykök, mi is olyan hangulatban leszünk. A hangjuk vezetett minket. Olyan tökéletesen el tudták varázsolni a közönséget, hogy ha leugrottak volna a színpadról valszeg sokan ugráltak volna a lelátóról is. majd komolyabb és szexis számok, don't don, feels good, és néhány beszélgetős részre is sor került. Kis aranyosan, gyűrött vonalas lapról próbáltak valamit összeszerencsétlenkedni franciául, olyan sikítóroham tört rá mindenkire, hogy csitítaniuk kellett minket.

Közben adódtak gondjaink, például hogy mind a két 4 gigás kártya megtelt, húgomnak merült a mobilja. De amikor Siwon maga alá gyűrte a Moonro-nak öltözött sungmint, szegény Minnie meg ott vergődött alatta...vagy amikor lábával tartotta magát Wonnie derekán, és csüngött rajta...az valami eszméletlen volt, azt hittem elfolyok. Persze volt szoknyarántás is bőven. Shindong valahogy nem volt önmaga, de azért gurult párat a színpadon random.

Ami felejthetetlen számomra, az Yesung mosolya abban a pillanatban.. Voltak olyan bátrak hogy többször is besétáltak a közönség közé. Szerencsénk volt, majdnem mellettünk jöttek fel, Yesung pedig szabályosan elsétált előttünk. Ő szerényen fel-fel nézett ránk. Elmosolyodott felénk, és akkor megállt a szívem. Karnyújtásnyira volt tőlem, mégsem mertem közelebb menni hozzá. Szürreális volt számomra. Láttam minden porcikáját, és ez már elég volt nekem. igazából, már attól hihetetlenül boldog voltam hogy egy levegőt szívhatok velük de hogy közelről lássam őket...katargikus. Régebben mindig szórakoztunk azzal, hogy csak egyszer kerüljenek elénk, hónunk alá csapjuk őket, és otthon majd el játszunk velük..De a valóságban leblokkolsz, nézel nagy meresztett szemekkel, remegsz és csak állsz. Másodjára lehet hogy  meg találod az erőd, de abban a bizonyos pillanatban nem tudsz mást tenni, csak...Nézni és csodálkozni.

Megint eljutottuk egy fordulathoz és ismét bebizonyították miért tartanak ott, ahol. Miért ilyen tökéletesek. Előadták az Acha-t, és a mr simplet.Tökéletesen együtt vannak, komolyan veszik, és ragyognak. Igazi idolok. Igazi hősök. Majd egy csodálatos kry szám (konfetti csillogott, hullott a mennyezetről) után elhalványultak a fények ismét, és ők eltűntek. Mindenki pánikba esett, hogy nem lehet vége...Nagyjából 10 perccel később,de visszajöttek, és mindenki újult erővel őrjöngött. Nem gondoltam, hogy lehet ennél szebb az az este, de tévedtem. Hatalmasat.

Visszajöttek, you and i-t, és hasonlókat énekelve ismét végigvágtattak a közönséget, megmutatták magukat, közel jöttek hozzánk és pacsikat osztogattak. Én akkor úgy éreztem, azért mernek bejönni közénk, hogy érezzük, hogy mi is és ők is emberek vagyunk, egyenrangúak... Persze, a tény nálam hogy ők istenek nem változott. Mégis, ilyen hogy ilyen közvetlenek, és félelem nélkül besétálnak közénk...csodás.Ismét leírhatatlan.

És azután..

Leültek a színpad közepére, elénekelték nekünk a lovely day-t ballada verzióban. Nekem személyes kedvencem az a szám. Minden érzést beleadtak, mi pedig átadtuk a hangot nekik. Teljes szívből énekeltek, és amikor azokat a részeket énekelték, "i wanna hold your hand" 'i wanna kiss to your lips", ismét sírás kerülgetett. És én akkor velük énekeltem. Nem otthon a hangfallal, hanem az igazi fiúkkal, együtt az érzéseimről. Mintha azzal, hogy énis éneklem, eljutnának hozzájuk a szavaim. Mert hallottak, és láttak. Igaz hogy csak egy voltam a 70000 közül, de ott voltam.

Egymásba karoltunk az ELFekkel, a teremben csak az ő hangjuk zengett, még a bőrünk, is szinte itta minden egyes rezzenésüket. És elkezdődött még egy project.

A we love you super junior-os táblánkat a magasba emeltük, és az our love alatt, amikor szövegeik között szünet volt, együtt kántáltuk, hogy "szeretünk, ...-aki épp énekelt.-" Közeli fancamokon látszik ahogy kiült a mosoly az arcukra ezt hallva. Ez a szám azért volt különleges, mert tényleg a szerelmünkről szólt. Az elfek, és a suju közötti szerelemről. Egy okos ember egyszer azt írta: " A világ legfájdalmasabb szerelme, az szerem fanok és idolok között." Mert mi szeretjük őket, de ők nem. Nos, ez akkor értelmét vesztette. Mert ők megmutatták, hogy szeretnek minket. Együtt, mint ELFeket. És még ha nem is tudnak rólad személyesen, az elfek szíve akkor és ott eggyé vált, és mind éreztük a szerretetüket.(juj de csöpögős lettX"))

Majd ismét fordult a kocka és bejátszottak pár régi felvételt a régi koncertekről, és azoktól a tagokról akik most nem lehettek itt. Mi énekeltünk nekik. az our love-nak a reflénjét. Engedjétek meg hogy leírjam mi áll benne. Mitől szorult el a torkom, és mitől próbáltam legalább nyöszörögve elmondani a szövegét:

”Érezd a szíveddel, hogy én mennyit érek neked.

Beszélj hozzám, azokkal az ajkakkal, és mindig mondd,

mondd kérlek, hogy szeretsz."

Én tudtam, mit mondok nekik, ismertem minden daluknak a szövegét. És akkor megláttam a képernyőn, hogy Teuki elsírta magát. Patakokban folytak könnyei. Azt tudta, hogy ennyien szeretik világszerte, de gondolom ő is akkor fogta fel, hogy wow...ők mind értünk jöttek ide. Ők mind szeretnek minket.

Előtte való nap akartam nekik egy levelet írni, de sehogy sem sikerült leírnom mit érzek. Mennyire hálás vagyok, mennyire szeretem őket. Akkor, amikor énekeltük a "mi szerelmünket" nekik úgy éreztem ez sokkal többet mondott minden vallomásnál. És akkor hirtelen a mennyezetről zafír lufik ezrei hullottak ránk, konfetti durrant, beterítve a közönséget, mindenki sikítozott és sírt, ők pedig tisztelettel meghajoltak nekünk. Összebújtak, és megölelték egymást. fantasztikus érzés, kirázott a hideg. Mint amikor egy hideg napon megcsap valami meleg szellő. Amikor úgy örülsz, mintha számodra értékes dolgot találnál, vagy olyan csodás dolgot látsz, mint borús napon szivárvány.  Akkor és ott, az ELFek, és a super junior egy volt. Ugyan azt éreztük, és a varázslatos pillanatban benne volt öröm, bánat, izgalom, és tisztelet. Olyan gyorsan történt..

Majd beszéltek hozzánk. Mindenki feltette a zászlaját, és akkor döbbentem meg én is mennyi nemzetség jött ide. el Internationalok vagyunk, viccelődött Eunhyuk^^ Én kiszúrtam a Magyar zászlónkat, remélem ők is:)

Majd mi leptük meg őket. Egy kis szünetet tartottak, mi pedig nyomattuk a boldog szülinapot Eunhyuknak, és Siwonnak. Wonnie arckifejezése valami haláli volt^^ Csak nézett zavartan ide-oda, de a többiek megoldották a gondot, a színpad elejére vezették, és meglocsolták^^ Ugyanezt Hyukkal is. Volt egy kis meglepetésük nekik is, két szerencsés fant kiválasztottak és felmehettek hozzájuk. Megkérdezték az egyik lányt, hogy ki a kedvence, aki annyit mondott, hogy EunHae. Mindenki visított, szegény Donghaenak meg kikerekedtek a szemei, Hyuk meg csak zavartan mosolygott. Majd jött még 1-2 ráadás szám mivel Zümi és Henry nem volt itt. Hogy utána mi történt... Igazából nem nagyon emlékszem. Az egészre amúgy is nagyon nehezen emlékszem vissza, mert csak akkor és ott számított minden. Ha lehunyom a szemem és visszagondolok a történtekre, újra és újra átélem. Ha hallgatom a számaikat, és nem csak amiket a koncerten is voltak, sokkal élőbbnek, sokkal közelebbinek érzem a hangjukat.

A miracle-re emlékszem, azt nagyon vártam. Az volt az utolsó előtti szám. Azért is vártam annyira, mert a kezdeteken, ha valami fájt, vagy gondom volt, csak meg kellett hallgatnom hogy elhiggyem nekik.. És mert amikor ismét a legvidámabb hangulatot hozták elő tényleg igazán elhittem, hogy " life couldn't get better". Ordítottam ezt a szöveget velük együtt, tényleg nem tűnt szebbnek a világ.

Majd ugyan mindenki számított rá, de szomorú hírrel jöttek: már csak az utolsó szám van hátra. Innentől nem csináltam fancamokat. nem akartam hogy vége szakadjon ennek az estének. A búcsú valami gyönyörű volt. igazán méltó befejezése az estének. Beszéltek, próbálták húzni az időt. Hogy nagyon boldogak, hogy itt lehettek, kapaszkodjunk az álmainkba, és hogy hálásak. Kimentek a szinpad közepére megfogták egymás kezét, és meghajoltak minden irányban. Majd álltak. kántáltuk nekik, hogy "saranghaeyo", és közben sziveket mutogattunk nekik, ők pedig csak figyeltek. . A stadion kivilágosodott, nem látszottak a lightstikek fényei. most tényleg mi látszottuk, az arcunk, az integetésünk, és mosolyunk, a szeretetünk. Visszafelé indultak és még egyszer megálltak. Annyira szorít a szívem ha rá gondolok...Hamarosan eltűnnek a szinpad alatt, visszatérnek a világ másik végére, és mi hiába könyörgünk, nem jönnek vissza. Próbáltunk minden érzékünkkel rájuk koncentrálni, minden egyes pillanatot jól megjegyezni. Mint megannyi varászlatos pillanat, az is beleégett az emlékembe...Teukit vette a kamera, mellette mindenki szomorú könnyes szemekkel, de boldog mosollyal állt, fogták egymás kezét és a leader még egy utolsó szóra emelte a mikrofont...hullottak a könnyei és alig tudta elmondani, mit akar..majd elkezdte:" mindenki....-itt körül nézett még egyszer és elordította magát, sírástól folytott hangon-KÖSZÖNJÜK!!!"

És megindult az őrjöngés. A zokogás. A dübörgés, és sikítozás. Mindenki feléjük kapálózott...Meghajoltak, és kivonultak. Nem néztek még egyszer vissza.

Nem is a fájdalomtól estem vissza a székre, és zokogtam hangosan, hogy elmentek. Hanem a boldogságtól. Hogy ez megadatott. A mellettem lévő elfek megsimogatták a vállamat és elmentek. Laura is hasonló állapotban volt,az előttünk álló két lány szintén vörös, kisírt szemekkel álltak. Ránk mosolyogtak és annyit mondtak: fighting...

Attól még boldogabb lettem ha lehetett, még jobban sírtam. Ez az egy szó olyan erővel bír...Sajnos ezt nem tudom elmondani. ÉS hogy akkor mennyit jelentett.

Nem tudtam elhinni hogy mi történt velem percekkel ezelőtt. Még hallottam a fejemben vizhangozni Teuki utolsó szavát(még mai napig), elevenen láttam még minden emléket róluk..

Mint egy zombi vergődtem le a lépcsőkön, komolyan meg kellett magam erőltetnem, hogy ne roggyak össze. Mindenfelé síró, kuporgó lányokat és fiúkat láttam, minden korosztályban. Laura ment előttem, próbáltunk eljutni a megbeszélt találkahelyre. Még egyszer visszanéztem a színpadra...és integettem neki. Mintha még ott figyeltek volna, én integettem mint egy kis gyerek, aki elhiszi hogy még látjuk egymást.

Teuki megígérte, hogy találkozunk még...és én hiszek neki.

Kijutottunk a hideg, kegyetlen világba(szó szerint) és vártuk a többieket.El kellett érni az utolsó metrót ugyanis 4 órán át boldogítottak minket..megtaláltuk anyáékat, akik kérdezték milyen volt.

Próbáltam elmondani nekik, de csak odáig jutottam, hogy "valami..valami leírhat..."és zokogni kezdtem. Azóta sem tudják, milyen volt. Nem lehet leírni. Nem lehet elmondani.

Félúton rájöttünk, hogy elhagytuk Lumit szóval még fagyoskodtunk, persze mindenki kába volt és túlfűtött ahhoz hogy fázzon. Az út hazáig kiesett. Csak a másnap reggelre emlékszem, amikor pakoltunk össze, hogy hazainduljunk. Olyan békét és "lebegést" éreztem akkor, hogy gond nélkül felültem a rettegett repülőre, és néhány elvarázsolt percig a felhők felett úgy éreztem, nem a repülő vitt egészen idáig, hanem a boldogság.

Hiszek abban, hogy ennek így kellett történnie, minden perce tökéletes volt, 100%-osan megérte. Büszke vagyok arra, hogy őket szerethetem, és azt is büszkén mondom, hogy mióta tart ez a szerelem..5 éven keresztül velük keltem velük feküdtem, folyamatosan lestem minden lépésüket, együtt nőttünk fel.

Nekem ez a koncert nagyon sokat jelentett.. Nem arról van szó, hogy fú, most pont volt erre pénz, és csak azért megyek ki mert elf vagyok... Keményen gyűjtöttünk éveken keresztül, mert végig hittem abban, hogy egyszer eljön az álmom, és személyesen csodálhatom meg a kedvenceimet. Ők tanították, hogy kapaszkodjunk a hitünkbe és álmainkba. Cserébe én örökké magammal hordom a szívemben ezt a 4 óra csodát... 

Végül annyit, hogy nem azért írtam meg ezt a beszámolót, mert hogy "hűdejó nekem".. hanem hogy a fanok, akik megérdemelték volna de mégsem lehettek ott, egy kicsit érezzék azt amit mi, azt a tömény szeretetet, amit a sujutól kaptunk és hogy higgyenek az álmaikban, és a sujuban.. és hogy tartsanak ki a végsőkig és még annál is tovább mellettük..mert ők is végig szerettek minket és mert ezek a csodálatos emberek megérdemlik...

Én sosem adom fel a szeretetem, és örökké az ELFekhez fogok tartozni, pont úgy ahogy eddig.

És köszönöm a Magyar képviselőknek, hogy velük lehettem:)

Prom15e to 13elieve, and love super junior foreve.

Ayu voltam, kamsaa~~^^