2010. május 26., szerda

Yooo~ Minna!

Ayu korházban volt..-.-"
Most senki ne ijedjen meg, mert már jobban vagyok...

Sikerült kikönyörögnöm hogy ma hazajöhessek, mert nagyon-nagyon rosszul voltam..és nemhogy segítettek volna..tőlük lettem rosszabbul..

De hogy az elején kezdjem:

Kedden reggel felkelek, gondolom ok, bemegyek tesire, utsó óra, örüljün a tanár..De nem volt nagy hangulatom, meg volt egy olyan érzésem, hogy nem kellene bemennem..
Átöltözök, többiekkel beszélek, ekkor Ayu még tök happy vlt, elkezdünk tesizni, futunk, bemelegítünk, tanci még meg is dícsét hogy ilyen jól tesizek. Épp kosarazunk. Tomi ellenünk, Szőke velünk, ugyhogy akár ebből még győzelem is lehetett volna, dehogy attila ellenünk vlt. és ugye tudjuk attiláról hogy képes elveszteni a fejét. énmeg rosszkor voltam rossz helyen. És ahogy szaladtam volna oda hogy leszereljem, ököllel véletlen nekemvágta a labdát.
Arra még emlékszem, hogy iszonyat nagy fájdalmat érzek a fejemben, aztán elájulok. arra eszmélek, hogy fekszem hátamon a földön, többiek körülállnak, nem kapok rendesen levegőt, ömlik az orromból a vér, és hangokat hallok, de nem tudom felfogni mit mondanak. Aztán meghallom tompi hangját, hogy vigyük gyorsan az öltözőbe, és asszem brigi vlt,(mindha láttam vlna a piros pulcsiját) hogy hátulról megfogott, lauren egyik oldal, a másik oldal nemtom ki, de próbálnak elvinni az öltözőig. Innen megint kiesett minden, Laurentől tudok sok részletet. hogy kiabálnak egymással, hogy hozzanak zsepit, meg nyissák azt a k*baszott ajtót, és Lauren azt mondta, hogy Zsolti a karjába vett, és ő vitt el a padig, mert nemtudtam felállni. Lebénültam, még azt sem tudtam felfogni, hol vagyok. Letett az egyik padra, háttal, és felém hajolt. Az arcomat törölgette, merthogy tiszta vér vltam, meg borogatta a homlokom, Lauren az egyik kezemről törölgette a vért, tomi a másikat szorongatta, hogy ne ájuljak el megint, és brigi kiabált a többiekkelXD Aztán még nagyon ziháltam, már kezdtem megnyugodni, nemsírtam, és zsolti hívta anyumat..többiek kimentk a suli elé, hogy anyumnak szóljanak hol vagyunk, páran pedig maradtak vigyázni rám...

Kikisértek anyához, aki a rákóczin várt, és ugy ahogy vagyok, tesi cuccban, véres pulcsiban, ott ültünk nemtom hány óráig mert vártunk a sebészeten, aztán nem lett semmi, hazavittek, csicsiztem kicsit. Aztán megint bementünk, elküldtek valami mécsei korházba, és valami ritka..lepratanya vltT__T vagyis, nekem nemtecett..Két öreg nénivel tettek egy szobába, akik közül az egyiknek ment a hasa, vagyis óránként járt vécére, vagyis semmit, SEMMIT nem aludtamT__T max 2 órát..ráadásul 2 óránként jöttek ránézni a másik nénire, mindig felkapcsolták a villanyt..eddig is elég szarul voltam,egész idő alatt fájt a fejem, de hogy ezek után végigsírtam az éjszakát, meg féltem, mivel sosem vltam még egyedül sehol, pláne nem korházban, és még nem is aludtam semmit, ez így érthető hogy másnapra ritka rossszul vltam..enyhe célzás a lelki állapotomra...T__T 5kor kelett kelni...8ra meg jött apum, ő feldobta a hangulatom, aztán találkoztam két fiuval, akik nagyon rendesek vltak, sokat beszélgettünk. Aztán hazamentek, én megint szomi lettem, leakartam feküdni kicsit pihenni, de nem hagytak...elkezdtem sírni apáéknak, hogy menni akarok haza, mert itt csak roszabbul vagyok...

sikerült "kicsempészni" a korházból, ugyhogy most itthon vagyok..csicsiztem picit, most pedig heebum felébresztett..ugyhogy leírtam amíg el nem felejtem-.-" Ati pedig felbaszta az agyam..nem haragszom rá, nem szándékos vlt, és senkinek, még neki sem kívánom amit ebben a néhány napban átéltem, nem várom senkitől, hogy sirasson.. de az, hogy ati nevetgél és szórakozik a hátam mögött, közbe ő küldött korházba, és adta életem egyik lerosszabb élményét, kicsit fájt..
na mindegy, köszi hogy elolvastátok a hülyeségeimet. megint fáj a buksim, meg rajta a két púp is, szal bocsi de megyek csicsi.
Jaa ne minna<3

1 megjegyzés:

  1. Yo!
    Hát basszus..remélem jobban vagy.^^"
    Azt az Attilát meg már rohadtul..
    Kira tudja mit tennék vele.^^"

    Elhiszem mien szar volt. :/
    Én a lábammal voltam..de no comment. -.-

    Jobbulj..:3
    Bai

    VálaszTörlés