2010. február 20., szombat

Ez egy rossz álom.. -_-'

Fel címkéztem 2010. Február 19. napját egy Rossz álom cetlivel. Borzalmas volt.. Éjjel kb. 3órát aludtam és 3/4ed 7óta fent vagyok és most 20.a korán reggel fél 2 van. Unatkozom és aludni se tudok érdekes. Na de mért is volt olyan pocsék a tegnapom azaz a péntekem:
Reggel hulla fáradt voltam és első órám a 3. emeleten volt. Az oldalsó csigalépcsős kis lépcsőházban mentem fel, csakhogy az ajtó zárva volt, le mentem a másodikra hogy akkor majd átmegyek a másik ajtóhoz, de az is zárva volt így hát nem volt más választásom mint hogy lecaktatok a földszintre majd a másik lépcsőn fel a 3.ra .. nagyon örültem neki ez felért egy montevereszt megmászással xD Mind ez nem is lényeges majd az angol óra volt az mert a második trimeszterem 83% és 86%tól ötös szóval mondtam a tanárnőnek hogy én javítani akarok mert ez az egyetlen tárgy amit egész komolyan veszek. A csoport felhördült hogy ők itt küzdenek én meg nem vagyok megelégedve a 83%al ez egy kicsit felhúzott még ha nem is látszott rajtam, végülis nem érdekel. Egyik szünetben Kirussal csináltunk Chibi dance vidit, meg egyéb marhaságot amit szívesen betennék ide csak történt egy kis baleset így a gépem az nem éppen a legegészségesebb álapotában van sőt még a vidit se ismeri fel pedig jó volt szétröhögtem magam amikor visszanéztem .. Hogy lehetünk ilyen hülyék xD.
Ma volt a szalagavató és díszíteni, pakolni meg szendókat kellett csinálni. 5kor kezdődött fél 6 kor már rinyáltam hogy haza akarok menni. Meg őrültem a 4fal között és elkezdtem bedepizni és előjött a szeretet hiányom. Elég rossz volt, de megmaradtam. Amikor vége lett elpakoltunk és 3/4ed 7kor kiszabadultam a suliból, esett az eső szal ez is rontotta a hangulatom aztán a villamosra szállnék fel erre egy férfi csattan elém a padlóra a másik meg rugdossa üti veri. Nagyon megijedtem, le is szálltam sétálok hátra fele erre a csávó aki az előbb a földön feküdt fel lett kenve ez ablakra. Majdnem sírva fakadtam a megállóba úgy megijedtem, nagyon vert a szivem, buszon meg elkezdtem könnyezni de úgy próbáltam ülni és fordítani az arcom hogy ne látszon, ahogy hazaértem beültem a sötét szobámba és kisírtam minden rosszat a napból. Felmegyek MSN-re hátha Atim fent van de nem és ettől is szomi lettem =$ írtam neki egy üzit és kiléptem hogy akkor alszok erre fel nem sokára jön egy sms hogy hívjam fel .. hát nem hívtam hanem msnre vánszorogtam és ott mindent elmeséltem és úgy bosszankodott hogy ilyenkor nem tud velem lenni hogy ne féljek meg ilyenek. Édes volt =$ Őő Őő Őő nem tok mit írni nem fog az agyam itt alszok el. Vágre álmos vagyok .. amúgy meg sztem naggyából leírtam mindent kivéve azt hogy kaptam apumtól egy HammerWorld magazin-t ez egy rock magazin és volt benne Rammstein óriás poszter valamint egy Depresszió lemez és egy válogatás. Örültem neki és mondta apum hogy holnap az előző havi számot hozza nekem o_O hát jó lesz jó kis poszterem lehet hogy holnap ki is teszem a falra =P. Nah de tényleg megyek aludni mert lassan tudat alatti állapotba kerülök és nem tudom hogy mit mondok írok az meg lehet nem lenne jó. Mind1
U.I.:Elkezdtem keresni képet hogy ne legyen olyan pucér és beteszek ide képet csak már nem tudom mit akarok milyet akarok.. kivagyok megye aludni. Jó éjt

PáPussz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése